Szombaton elmaradt a tervezett heti fólia-fotó, sebaj, gondoltam, majd vasárnap....nos, ekkor már nem az lett volna a feltűnő, hogy bújnak a spenótok, retkek, ruccolák, hanem, hogy az eddig virágzó, szépséges palántáinknak úgy 80%-a elfagyott:(((.....ubi, paradicsom, paprikák. Alig maradt pár egészségesnek tűnő, hát, ez van. Hétvégén újra palántázunk!
A baromfiudvarban is balhé van, a gyöngykakas bekattant, hajtja a többi kakast, azok meg menekülnek (kivéve a korelnök Narancsot, de őt nem is bántja), és legtöbbször a tojófészekbe menekülnek. Mondjuk a tojások nem mindig bírnak ki ekkora súlyt, így többször láttam összetört tojás nyomait....
Hétvégén ültettem meg Boszikát pár gyöngyöstojással, köv.hétvégén meglámpázom, ha szépen fejlődnek, akkor búcsút veszünk a gyöngyiktől.....(még az is lehet h eladom őket párnak, kéri valaki?:))
A héten csütörtökön kelnek elvileg a fürjek, sajnos a 200ból 55 tojás lámpázáskor kiesett (mármint nem szószerint estek, hanem nem volt bennük csibe). Most 145 tojás van bent kb, sok kisfürjet szeretnék!!
Nagyon nagy a különbség a tojások között, 3 helyről vannak, egyikről óriásiak, a másik kettőről pedig aprócskák, hát vicces csapat lesznek:)!
Kecskééknél megkezdődött a fejés, a nagyobbik kisbakor levágtuk, Szilvát lehet fejni. Hát elsőre komolyan meggyűlt vele a bajunk, olyan hisztis volt, rugdosott, nem tetszett neki a procedúra. De mára már egészen jól ment. Érdekes, hogy tavaly nem volt vele ilyen probléma...
Szegény Füge elég soványka, a két gida igénybe veszi őt rendesen, meg szilva a domináns, kajából is kevesebb jut neki olykor...majd igyekszem kárpótolni őt:).
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: palánta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 21., kedd
2015. április 11., szombat
Dolgos nap volt a mai is...
Pénteken is elkészültem egy résszel, oda a tökfélék(tök, cukkinik, csillagtök, sütőtökök) kerültek, meg zöldbab(zöld és sárga).
A fóliába ma vettünk palántákat(paradicsom, paprikák, kígyóuborka, pár saláta és zeller), éééés végre 'van benne valami' (vetve is van már, de még nem igazán látszik, majd jövőhéten!):) szóval a mai a kiindulási, 0.fázis (terveim szerint hetente megörökítem majd), ilyen:

A tyúkok is valami extrával akarták zárni a napot:

Nyuszik leköltöztek Szemike régi helyére, szerintem jól érzik magukat!
2014. május 10., szombat
Újak
ma kimentünk megnézni a piacra, árulnak-e kacáskat, libákat....azért Zsolt egy dobozt is berakott....
Végül hoztunk 6fehérkacsát, 6mulardot, és 5 libuskát.
A kacsák 3hetesek, a libák 1hetesek, úgyhogy most kb egy méretben vannak. Mondjuk a libák már most ezerszer okosabbak a kacsáknál, mi lesz itt később:O.
Meglátjuk a két fajta kacsa közül melyik jön be jobban. Most elég egyformák még.
A csibecsapat kiköltözött a csibeudvarra, Zöldike visszament a tyúkokhoz, a 4 kicsinyét összeersztettük a csibecsapattal, most a 4 'nagy' a főnök:D. Szépen elvannak, remélem így is marad, nőjenek szépen!
A két kotlós ügyesen ül, már csak egy hét....
A kecskeovi nagyon vicces, ezek a kicsik igazi mókamesterek. Rosszcsontok, de nagyon cukik, kis plüsskecskék:).
Az anyukáktól próbálunk tejet lopni, hát eddig talán a fél liter a rekord, de ha pont szopizás után van, akkor 1-2deci...nem sok még, de finom!
Délelőtt kipróbáltuk, hogy kicsit külön csukjuk az anyákat a kicsiktől. Hátha többet tudok fejni. 3dl lett, mindegy, majd pár hét múlva remélem több lesz!
Amúgy nem volt nagy sírás, a végén kicsit mekegtek, de főleg aludtak a kicsik, az anyáknak meg nem hiányoztak annyira:D.
Sjatgyártáshoz is beszereztem ma kellékeket, most bocitejből készült próbaadag, kicsi még van belőle:). (jó lett)
A fürjek még mindig nem tojnak 50%on, így az újabb keltetés nem indulhat még, nem jön össze annyi tojás, hogy érdemes legyen. Napi 10 kéne minimum....most olyan 6-7van meg...
A kisfürjek közül egyik elrepült egy hete, de pár nappal később visszajött:O és elkaptam....ők is már majdnem felnőttek....
A kertben egyelőre sok a tennivaló, el vagyunk maradva, de azért alakul. A borsó már kis hüvelyes, az újhagyma fincsi, kel a krumpli, répa, ültettünk palántákat, de még sok meló van kint....

2014. február 19., szerda
Február
Lassan áttérek a havi összegzőkre, azt hiszem:)).
Zöldike kotlósunk alatt sajnos gyorsan megfogyatkoztak a tojások, így négy gyermekes anyuka lett mára. Két sárga nemkopasz, egy kendermagos kopika, és egy fehér kopasznyakú...
Boszit és a kamasz kölkei még mindig az udvarban rohangálnak, lassan visszatelepítjük őket a többi közé. Nagyon helyesek, ha meglátja rohannak felém és várják, hogy elmorzsolok egy cső kukoricát:).
A kacsáknál csökkentettük a létszámot. A két néma tojó már a sütőben, így a gácsér és a két fehér leányzó kapott két hetet. Arra, hogy hajlandóságot mutassak családalapításra:).
Hamarosan megérkeznek a fürjek, nagytestű, fehér madarak lesznek. Kíváncsian várjuk!
Március végén pedig new hampshire naposcsibékkel gyarapszik a csapat.
A kecskelányoknál erős kétségeink vannak a babavárást illetően, de azért reménykedünk....fene gondolta volna, hogy a homozigóta szarvatlan bakok többnyire terméketlenek...nade hogy ez milyen volt?! ...ki tudja...(végülis hamarosan mi:D)
Nagy bosszúság lesz ha nem vemhesek....egy évvel csúszik a tej-sajt projekt...
Elkezdtem a kiskertet is előkészíteni a veteményezésre, hétvégén az első részt be is vetem! Borsó, répa, hagyma kerül majd a földbe. A dughagymákat még Kunszentmiklóson vettem...apropó, papíros ökogazda (bioparaszt:D) lettem nemrég:)..
Ma elkészültek az első palánták is. Vagyis remélem lesz belőlük valami:). Paradicsom, paprika, póréhagyma és karalábé került föld alá.
Sok tervünk van az idei évre:).

2013. május 10., péntek
Várunk..
Cukorka lassan mindenórás, számításaink szerint...persze ezek csak tippek, szóval még egy hét is lehet, vagy csak pár nap..meglátjuk...izgalmas várakozás:).
Klotild is bőszen ül a tojásokon, sajnos egy összetört a 10ből, így már csak 9en, de azok szépen fejlődnek, remélem mind kikel!:)
Okos kotlós, ha leveszem enni-inni, fél óra elteltével visszamegy a gyerekekhez:D. Pedig átraktam másik ládába, mert a tojófészek nem volt ideális ebből a szempontból. Most külön lakosztálya van (egy láda:)), ahol az első pár napban a csibék is biztonságban lesznek. Utána meg mehetnek a kis kifutóra anyukájukkal..
Nomádhoz rengeteget járunk, főleg Levi és Bogi az indítványozó, szóval igencsak jó dolga van itt, mert egy két répa, alma mindig velünk jön:D.
Füge és Szilva egyre szelídebbek, készuül a karám is, már csak ajtó kell rá és kijöhetnek, remélem sikerült kecskebiztos karámot csinálni, bár állítólag ahol a víz kijön, ott a kecske is:D. Ezek a jószágok eddig azért nem tűnnek túl szemtelennek...
A kertben meg növekszik minden, a gaz is, a zöldségek is, ahol tudtam, már mulcsoztam, de még több kör lesz ez...picuri retkek, leveles salik, répa és petrezselyem mutatóba, spenót és babok, borsók szépen megnőttek..a fák és bokrok is nagyrészt kihajtottak, a ház előtti meggyfa és birs már virágzott is, úgy nézem termés is lesz!:)
Palántáztam paradicsomot és paprikákat, a dinnyék és tökök is várják sorukat..
A krumplik is kibújtak, sőt, némelyik elég méretes bokrocska már..
Eddig a kártevők: a mustár (csak zöldtrágya, nem nagy kár érte) és a retek levelét rágták meg kis bogarak, illetve a spenóton vannak levéltetvek, de már egész sereg katica is. Azért egy kisebb adagot leszedtem, megmentendő:).
Csalánt is szedtem, büdöslének:D.

2013. április 29., hétfő
Április vége
Helyzet a tyúkólban: tyúknénik:D tojnak, egyikük lehet hogy kotlik is mától..
A gyöngyösöknek már beígértük a nagykést, de azóta megemberelték magukat, így maradnak...
Kiscsirkék kiköltöztek a kinti részbe, leválasztottunk nekik egy részt az udvarból. Nagyon élvezik. Ma egy rózsaszín hajgumit kergetett azt egész csapat.Vagyis azt a csirkét kergették akinél éppen volt a gumi:D.
Kecskelányok kedves kis állatok, szeretik a hasukat, eddig nem igazán rosszalkodtak:). sok finom füvet kaszált nekik a jó gazda:).
Fürjikéknél létszámcsökkentés volt (finom volt) és ez kicsit meglátszik a tojástermelésen is. Azóta kevesebb van, hát remélem nem pont a legjobb tojókat ettük meg:O....A mostani létszám már jó, így nagyon szépen leférnek, luxusvillájukban:). azért remélem lesz soooook kis tojáska!
Ja, már votlak kétszikűek is:).
Cukorka szépen növesztgeti a pociját, talán 1-2hét és lesznek kiscicáink:).
Kert alakul, uborka, padlizsán, paradicsom is került hátra, vetettünk kukoricát, babot is még. Palánták készülnek (sárgadinnye, görögdinnye, sütőtökök, paprikák).

2013. március 24., vasárnap
Továbbá....
A tyúkólban -2 fő, ettünk egy tyúkhúslevest a megzavarodott sárgából, úhh, milyen fura petefészke volt:O....és aznap Napóleon is elpusztult. (pontos okát nem tudjuk, de ezen azért nem lepődtünk meg, régóta rossz bőrben volt)
Tojásfronton továbbra is szuper minden, bőven ellátnak minket friss tojással. Napi 6-7darab az átlag, ezt 9 tyúk tojja. Pár napja Gyöngy is tojik! Már van 2-3 tojás tőle is:). És visszatért a nagy rikácsolás(tukácsolás, pupákolás) amivel ők jelzik az eseményt:).
Ha lesz egy megbízhatónak tűnő kotlósom, biztosan gyöngyitojásokat kap majd!
Kajájukból kicsit visszavettem, már csak olyan 3/4 fánglival kapnak reggel-este.
Ami változás, hogy keverek hozzá Agroferm M+C-t is.
Húsvétig még szorgosan begyűjtöm a tojásoakt, utána viszont elkezdenm kintfelejteni, hátha megjön a kedvük némi kotlóskodáshoz:)...
Bár kiscsibékből most dömping lesz, holnap érkezik a gödöllői csapat! 10 magyar sárga, 20fehér erdélyi kopasznyakú, 5 fekete és 5 kendermagos kopasznyakú. A helyük már kipucolva, mivel a fürjeket átköltöztettük a fürjlakba:). Igaz, még mindkét alkalmatosság a fönti (használaton kívüli) fürdőben van, mivel még túl hideg lenne neki kint, sőt, még a garázsban is...a fürjcsapat azért előreláthatólag Húsvét után átköltözik egy infralámpával a garázsba...a kiscsirkék is majd 2-3hetesen mennek oda...
A fürjcsibéknek indítótáp és darált szemes keveréket adok, megturbózva túróval, főtt tojással, orlux fürjtáppal, ésAgroferm-mel, nomeg zoolit, kamillatea jolovittal..szépen fejlődnek, remélem a csibékkel is így lesz. Olyan 5-6hetesen meg teljesen elhagyjuk a tápot..
A macskacsapat hölgytagjai ugyan még kislányok, de két kandúr egyre gyakrabban teszi tiszteletét minálunk...lassan azt hiszem az állatorvossal is randiznak egyet a mieink...
A kerttel nem sokat haladtunk, fél hátsókert van eligazgatva, bevetve zöldtrágyával (mustár, spenót)...már kelnek, de még nagyító kell hozzájuk. A másik fele időjárásfüggő elsősorban...
Nemsokára ültetünk pár fát, bokrot...és remélem vethetünk is!!!
A csicsóka még nem hajtott ki, a benti palánták a nyugati oldalon lettek szépek, legközelebb már ezt is figyelembe tudom venni...a paradicsommagok nem akartak kicsírázni, így abból vásárolni fogom a palántát. A paprikával még próbálkozom....
Húsvét után remélem a jóidőben gyorsna földbe kerülhet minden amit tervezünk...

2013. február 25., hétfő
Palánták...
Az első adag salátát megetettem a teknőssel, annyira megnyúltak, kevés volt neki a fény, gondolom....párat meghagytam megfigyelsére, de msot másik abléakot keresek nekik inkább....csak sajnos kevés az ablak (ez íg ynem igaz,m csak sok a palánta..)
Ami szép eddig: póréhagyma, levélpetrezselyem, zsályák, korinader, kakukkfű, majoranna, bazsalikom, pár egyéb fűszer....a zeller és a padlizsán sehol sincsenek...
Ma újabb adagot készítettünk elő Bogival. Sok-sok edényt megraktunk földdel, nagyon jó kis segítségem volt. Este elvetettem a magokat, meglátjuk ezekből mi lesz...korai káposzták, karfiolok, karalábék....
A tyúkok továbbra sincsenek csúcstermelésben, a napi 4 az átlag. Nekünk elég:).
Egyik tyúk, valószínűleg aki a gigatojásokat tojja (már az sem egészséges dolog), tegnap tojt 3! lágyhéjú tojást, na ez abszolut nem normális dolog....volt már 1-2 fura tojás, de a tegnapi eset volt a legdurvább..
A kakasok kicsit rokik, Napóleonnak lett egy dudor a szeme mellett, gondolom összekaptak...
Kornél meg szerintem kicsit megfázott nálunk, lehet eddig szobakakas volt....most különcsuktuk, kap gyógyszert. Nem vészes, de mivel nem dúskálunk kakasokban, nem kockáztatunk:). Amúgy nagyon jófej kakas:). A tyúkok is bírják:).
Pár napja a deszka mögé kezdett tojni valaki...(jó, hát a deszka direkt volt úgy, olyan búvóhelysen, hátha megtetszik valakinek..) Ott hagytam a tojásokat, már van azt hiszem 4, nem is biztos, hogy egy tyúk az elkövető, láttam bent Borcsit és a másiksárgát is...
Újításként vettünk cirokmagot, kölest, fénymagot.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)